A fórumunk az alábbi linken volt elérhető:
http://stirlingmotor.atw.hu/forumA Stirling Baráti Kör (SBK) volt főoldala:
http://stirlingmotor.atw.hu/
Infrared fórumának története:
Infrared (Infrared youtube csatornája) 2006 október 23-án nyitott egy topicot "stirling-motor építése házilag" címmel, a Terminál fórumon (ennek lementett változata letölthető innen). Később, mert nem elektronikai tárgyú volt, és személyes támadások miatt is, kizárásra került onnan a téma, és létrejött egy új fórum, Infraredé. Ez a fórum Stirling motor vonalon, Infrared és követői több éves munkája nyomán a legjelentősebbé nőtte ki magát magyar nyelven, de nemzetközi összehasonlításban is igen előkelő helyet foglal el a google rendszerében! Ugyanakkor a fórum teret engedett más alternatív energia témáknak is, vagy bármilyen más érdekes, hasznos témára (PL: Fémöntés házilag, stb.).
A fórum a Magyar Elektronikus Könyvtár struktúráját követte, így könnyebb volt benne az eligazodás. A felhalmozott tudást ezen a bloggon gyűjtöttük össze, és próbáljuk gyarapítani.
A fórum azonban több ok miatt is behalt, a közösség szétesett, eltűnt. 2014-ben próbáltuk újraéleszteni, de nem jártunk sikerrel. A fórum (és ez a blog is) csak úgy jöhetett létre, hogy a regisztrált tagok hozzászóltak, írtak a témákhoz, és aktívan használták, nem csak olvasgatták a különböző információkat. Amikor már nem voltak aktívak, a fórum is meghalt. Aztán azt hittük feltörték a fórumot, de később kiderült a szolgáltató tiltotta le az oldalt valamiért, és Attilának a megjavítására már nem volt motivációja.

Ez a fórum az önzetlen felhasználóknak köszönhette a létrejöttét.
Köszönet ezúton is Infrarednek, és minden aktív résztvevőnek!
Tanulságok:
1. A technológiai fejlődést sem a verseny (=háború), hanem az összefogás segíti, hozza létre. Egyedül semmi vagy, csak együtt tudunk eredményeket elérni!
Infrared (Nitrozil, RGB) HTD gépe-2007.04.18.
Csizi Gábor LTD modelje-2009.07.20